A Beautiful Lie

Sötétség. Csend. Magány. Ez volt az első három dolog, amit Phil az éjszaka közepén felébredve felfogott. Nem volt a lakásban senki, csak ő. Dan már hosszú, hosszú ideje elment. Pontosabban eltűnt.

Egyik este összevesztek, ezért a barna hajú sétálni indult. Azóta nem látták. Mindenki siratta, úgy gondolták, meghalt. Ám így, egy év elteltével már egész jól feldolgozták. Philt-t kivéve. Magát hibáztatta, ez pedig belülről teljesen felemésztette. Kezein hamar megjelentek a vágások, amik ekkorra már egész testén elterjedtek. Kezdte elveszíteni az irányítást önmaga felett. Barátai - az a kevés, akik még nem pártoltak el mellőle - próbáltak lelket önteni belé, megvigasztalni. De ő mindig csak sírni, ordibálni kezdett, és nem számított, hol vagy kivel volt, azonnal a zsebébe rejtett pengéhez nyúlt.

Ezen az éjszakán se tett máshogyan. Fejében visszhangzottak Dan utolsó szavai. "Mindent tönkreteszel! Bár meg se ismertelek volna!" Majd újra hallotta az ajtócsapódást, és szemeibe könnyek gyűltek. A penge pedig pillanatok alatt ujjai között, végül bőrében volt. "Nem halt meg. Még mindig odakinn van. Csak sétálni ment..." Ezekkel a gondolatokkal tartotta magát életben. Valamint a reménnyel, hogy egy nap Dan majd besétál az ajtón, és minden úgy lesz, ahogy régen.

A csend, a magány, az álmatlan éjszakák egyre kínzóbbá váltak. Hiányzott neki minden barátjával kapcsolatban. Az ugratásai, a piszkálódása, a hangja, mindene. Ölni tudott volna csak még egy percért Dan-nel. Hogy elmondhassa neki, mennyire sajnálja, és h barátjának tényleg mennie kell, elbúcsúzhasson tőle.

Másfél év. Ennyi ideje indult Dan sétálni. Azóta a rendőrség megtalálta, holtan. A temetés viszont csak pár napja történt, és nem olyan volt, mint amilyenre a legtöbben számítottak. Szinte csak Phil hangját lehetett hallani. Kiabált, sírt, könyörgött, hogy ez az egész ne legyen igaz, és felébredjen ebből a rémálomból. De nem történt meg. Tényleg Dan feküdt a koporsóban, teljes nyugalommal. Ekkor tökéletes ellentéte volt a sírástól már vörös szemű, berekedt torkú Phil-nek. A fekete hajú képtelen volt végignézni, ahogy legjobb barátját elnyeli a föld, ezért inkább leült egy padra. Csöndesen sírdogált miközben csuklóját vagdosta.

Két év tíz hónap. Senki nem emlegeti már a fiút, aki elment sétálni ás nem tért vissza többé. Mondhatni kitörölődött az emberek emlékezetéből. Egy fiatal fiút kivéve, aki ekkor már mélyen depressziós volt. Minden nap kijárt barátja sírjához, és akármekkora őrültnek is nézték, beszélt hozzá. A sírkő vált a 'legjobb barátjává'. Kezén már nehezebb volt sima felületet találni, mint az ekkorra már egybeolvadt vágások közül egyet-kettőt. Teljesen összetört, elveszett volt. Arról pedig jobb nem is beszélni, milyen gondolatok ébredtek benne.

Három év. És Phil újra láthatta legjobb barátját. De ez mér messze nem ezen a földön történt. Hanem valahol messze, aminek a helyét senki se tudná megmondani. még az életen is túl. Senki nem tudta, hova kerültek, mi történt velük, csak az ő általuk ismert történet végét tudták: Egy fiú, akit szinte mindenhol beborított a bőre alól szivárgó vér, mindenkit arrébb lökve sétált le a parkba. Ott tett egy kisebb kitérőt a bokrok közé. Egy levelet, üzenetet keresett, amit hamar meg is talált. Egy remekül álcázott, terepszínű kis dobozban volt. Sírva olvasta el minden egyes betűjét, már a híd szélén állva. Egész teste remegett, a dühtől vagy a szomorúságtól, senki sem tudta. "Hamarosan találkozunk..." Mormolta, ahogy fejéhez emelte a pisztolyt. A körülötte állók nem mertek tenni semmit, hátha rájuk lő. Ám egyáltalán nem ez volt a szándéka. Önmagával akart végezni, nem ártatlan emberekkel. Véget vetni ennek a 'gyönyörű hazugságnak', amiben éveken át élt. Nem volt benne semmi félelem, jól tudta, mit akar tenni. Egy halvány mosollyal szája szélén meghúzta a ravaszt, és teste holtan esett a jéghideg vízbe. Az emberek csak bámultak rá, bármiféle tett helyett. Ő viszont pont ezt akarta. A következő emléke már egy sokkal szebb helyen történt. Nem érdekelte, hogy meghalt. Nem érdekelte, mennyire vagy mennyire nem fog hiányozni az embereknek. Ismét Dan-nel volt, és mindössze ennyi kellett ahhoz, hogy boldog lehessen. Úgy érezte, még soha nem élt ennyire. Akár így volt, akár nem...

Good Bye, My Best Friend.

Gondoltam írok ehhez a videóhoz való one shotot. 

Dan és Phil mindent elterveztek, ám ezek máshogy sikerültek. A kukában landoltak, örökre...
A barna hajú fiú éppen a zöld lámpára várakozott a zebránál, és pár percen belül le is léphetett az útra. Ámde egy figyelmetlen autós nem látta a piros lámpát, nekiment Dan - nek. A fiú átgurult az autón, és lecsukta szemeit.
Phil éppen vidáman táncikált fel és alá a konyhában, mikor megcsörrent a telefonja. Gyorsan a füléhez kapta, és beleszólt.
- Háló?
- Jónapot, maga Phil Lester, egy bizonyos Dan Howell legjobb barátja és lakótársa? - kérdezte a vonal másik végéről a mentős idegesen.
- Igen. - ekkor a férfi közölte a fiúval, hogy mi is történt legjobb barátjával. A boldogsága összetörten feküdt a padlón. A könnyei megállíthatatlanul folytak míg a kórházba igyekezett. A recepcióstól megkérdezte, hogy merre van Dan. A nő azt mondta, Phil barátját a 611 - es kórteremben találja. Egyből rohant oda, és könyörgött azért, hogy még életben legyen. Benyitva a terembe kirázta a hideg.
A falak fehéren ijesztő hatást keltettek, és idegen volt mindenki számára. Dan tehetetlenül és eszméletét vesztve feküdt, orrán és száján lélegeztetővel, ujján szívverésfigyelővel, bal karjában infúzióval. Jobb karjába pedig csordogált a vér. A doktor pár perc múlva bejött a szobába, és sajnálatot sugárzó tekintettel nézett Phil szemeibe.
- Doktor úr, mi történt? Mi lesz vele? - faggatta ijedten és idegesen Phil az előtte álló férfit.
- A fiút elütötte az autót. Valószínűleg kómában lesz, abban sem vagyunk biztosak, hogy túléli. Az autó hatalmas erővel ütötte el, figyelmetlen volt. Sok büntetést fog ezért még kapni. - csóválta fejét Dr. Palmore, és Dan - re tekintett.
Phil elkeseredetten rogyott le a teremben lévő székre, és Dan kezét fogta. Simogatta, beszélt hozzá. Mintha ébren lenne.
A hetek teltek, Dan állapota fokozatosan rosszabb volt. A szíve egyre lassabban vert, és fehérebb volt mint a fal. Phil teljesen össze volt törve, de nem adhatta fel. Nem, még nem.
Ám egyik nap, mikor újra belépett a rideg szobába, nem sejtette, hogy eljön az idő.
Naphosszatt ott ült mellette, és várta, hogy barátja kinyitja szemeit, megsimítja kezeit, és azt mondja: "Minden rendben, Phil." majd rámosolyog. Ám nem így tett.
Dan résnyire nyitotta szemeit, és halvány mosolyt küldött Phil felé. A várakozó fiú szemeibe könnyek gyűltek, és elmosolyodott.
- Phil, nem bírom tovább..
- Dan, erős vagy. Kérlek. - suttogta Phil, majd megpuszilta Dan kézfejét. Nem érdekelte, hogy kislányos-e vagy nem, ő volt a legjobb barátja.
- Próbálkozom, de nem megy. Mindig te leszel a legjobb barátom, és kérlek soha ne felejts. Szeretlek téged, nem adhatod fel...
- Dan, ne búcsúzkodj még kérlek. - sírt a fekete hajú egyre jobban.
- Sajnálom. Szeretlek Phil... - mosolygott gyengén Dan, majd lelassult szíve. Szemeit újra behunyta, és szíve leállt.
- Segítség, nővérke, doktor úr, kérem segítsen. - ordította kétségbeesetten Phil, mikor mindenki akit akart, megjelent. Megtettek érte mindent, de elvesztették.....


Téli nap volt ez, és borús, de még mindig túl vidám egy temetéshez...
Igen, Dan ma tette meg utolsó útját. Phil fekete ruhában állt a koporsó mellett, és nem hitte el, hogy az ahol van, a valóság. Hogy Dan már nincs többé.
- Haver, ezt nem hiszem el.. Annyira, annyira szerettelek, de itthagytál. Miért tetted? Gyűlöl a sors?
A fiú az egész temetést végigsírta, majd mikor a koporsó eltűnt a föld alá, fél órával később már csak Phil volt ott. A hó hullani kezdett, Phil keserűen elmosolyodott.
- Tudom, hogy velem vagy. Bízom benned. - suttogta. Elővette zsebéből a kis üveget, amiben a pirulák voltak. Kiöntött kettőt, és a tenyerében vizsgálgatta. - Én is szeretlek Dan... Veled akarok nevetni. - sóhajtott egy nagyot. - Sajnálom.... - hangzott szájából az utolsó szó. - Viszlát, legjobb barátom. - azzal szájába öntötte a bogyókat. Lassan elnyelte a sötétség, és követte Dan - t...... Kitartó barátság volt ez...